A SZÍNES SÁL

Irina minden reggel hosszú sétára indult a tengerparton. A sziget nyugodtabb partszakaszát célozta meg. A szigorú napi rutin némi biztonságérzetet nyújtott számára.
Évekkel korábban már hallotta ismerőseitől, hogy Tenerife, az örök tavasz szigete, tökéletes a testi-lelki feltöltődésre. Imádom, ahogy a friss, tengeri szél simogatja az arcomat – állapította meg minden reggel. Most is átadta magát ennek a finoman körbeölelő érzésnek. Mire a lépésszámlálója elérte a kitűzött tízezres számot, már vissza is ért kedvenc kávézójához, ami a spanyol szokásoktól eltérően, a turistákra való tekintettel már kilenc órakor kinyitotta a teraszát. Elhelyezkedett a Cafe la Bahia kényelmes párnákkal megrakott rattan kanapéján, és várta Isidrot, a kedvenc pincérét. Nyugalmából sirályok éktelen visítása zökkentette ki, amint visszataszító rikácsolással vívtak élet-halál tusát a homokos strandon némi ételmaradék felett. Visszataszító volt ez az erőszakos rikácsolás.
– Hola señorita! – üdvözölte az ismerős pincér Irinát. Szokás szerint körbeudvarolta, megérintette a vállát, ami a szigeten teljesen természetes volt. – Még mindig fáj a torkod? Látom, rajtad van a színes sál, pedig ma is jó időnk lesz – mondta fülig érő szájjal, ami az amúgy is jóképű fiatalembert még elbűvölőbbé tette. – A szokásost? – kérdezte, és egy huncut kacsintással még megfejelte a lány kényeztetését.
Irina finom mosollyal viszonozta Isidro kedvességét, és bólintott egyet. Annyi időt már eltöltött a szigeten, hogy az udvarlásnak nem tulajdonított különösebb jelentőséget, ez része volt a környezetnek, mégis jól esett sebzett szívének.
Capuccinóját szürcsölgette, behunyta a szemét, és még jobban magába szívta az óceán felől érkező friss levegőt. Testét átadta a korai napsugarak kellemesen melengető cirógatásának. Megérintette a selyemkendőt, ami kezdett kissé kényszeres rutinná válni.
Mateusszal pont öt éve ismerkedett meg a híres Warsaw Crawl bárban. Fiatal egyetemistaként sohasem tette be oda előtte a lábát. Drága volt a hely, számára túl elegáns, és úgy hallotta, hogy csupa újgazdag, sznob ember jár oda. Ez valóban nem az ő világa, állapította meg, amikor belépett. Semmi kedve nem volt idejönni, de kénytelen volt csatlakozni ahhoz az öt lányhoz, akik ragaszkodtak a társaságához. Egy ostobának ígérkező lánybúcsú semmitmondó kellékének érezte magát, ám nem akarta megbántani a többieket azzal, ha távol marad valami olcsó kifogással. A zene túl hangosan szólt, alig értették egymás szavát, ezért egy távoli sarokban lévő asztalhoz ültek le. Mintha előre meg lett volna beszélve, az italokat folyamatosan hozták nekik a pincérek. A zenére tomboló tömegből egy piszok jóképű fiú tánclépésben odaugrált hozzá, és udvariasan, de annál határozottabban megragadta a kezét, majd a parkettára repítette Irinát. Az egész pillanatok alatt történt. A lány nem is próbált ellenkezni, amiben jelentős szerepe lehetett a már legurított italok számának és a fiú különleges kisugárzásának. Mateusz erőszakos, visszautasítást nem tűrő fiatalember volt, aki ennek ellenére, vagy éppen pont ezért, mágneses erővel tudott hatni a nőkre.
Az este hátralevő részére már nem nagyon emlékezett Irina, de abban biztos volt, hogy a táncnál és a beszélgetésnél több nem történt köztük.
–             Most szálltál meg ezen a környéken először? – kérdezte Isidro a lányt.
–             Igen. Ennyire látszik rajtam?
–             Naná. Ide általában felszínes cicababák járnak csupa drága, márkás cuccban, és kitartóan vadásznak gazdag férfiakra.
–             A barátnőim ajánlották a környéket, de most már én is tudom, hogy talán ez az egyik legdrágább a szigeten. Gyorsan kellett otthon döntenem, azt terveztem, hogy rövid idő után már lesz helyismeretem, ha kell, majd átköltözöm máshová. Így is történt, képzeld, már ki is vettem egy gyönyörű kis apartmant pár kilométerrel nyugatabbra, kissé beljebb a parttól. Sokkal olcsóbb a mostaninál, csendes a környék, tökéletes lesz nekem. És tudod mit? Onnét is el tudok ide gyalogolni, legalább növelem majd a sétáim hosszát – azzal felhörpintette a kávéját, és már a fizetéshez készülődött.
–             Nagyon szép a színes sál a nyakadon. Irtó szexi a ruhádon.
–             Fogalmam se volt, hogy mit vegyek fel, de ezek szerint nem döntöttem rosszul – válaszolta kedvesen kacsintva Isidronak.
–             Egy pillanat, máris visszajövök, bentről intett a főnököm.
Irina egyre jobban kezdett hozzászokni a helyiek kedvesen flörtölő stílusához. Észrevette magán, hogy apránként ő is eltanulja tőlük ezeket a kötetlen beszélgetéseket és gesztusokat, sőt fel is vidítja a kimondatlan, közös játék.
–             Señorita, épp most lett kész a friss croissant. Hozhatok egyet, és mellé egy kis pohárka frissen csavart narancslét? Ez a ház ajándéka, nem illendő visszautasítani – legyeskedett még egy kicsit Isidro Irina körül.
–             Egy ilyen ajánlatnak ki is tudna ellenállni? Nagyon köszönöm, de utána fizetnék is majd, mert mennem kell. – Nem csak sármosak ezek a helyiek, de bitang jól értenek az üzlethez – gondolta magában.
–             Señorita, nálunk senki sem siet, ezt már megszokhatta volna – mondta egy még csábosabb kacsintással és egy újabb vállcirógatással megfűszerezve Isidro, azzal elviharzott, majd néhány perc múlva már hozta is az illatos péksüteményt a sűrű, mézédes narancslével.
Irina gyorsan fizetett, miközben esküt tett a pincérnek, hogy holnap is itt lesz. Úgy váltak el egymástól, mintha évek óta tartó, szoros barátság fűzné össze őket.
Lesétált a szürke, vulkáni homokkal borított strandra, és kényelmesen elhelyezkedett egy napozóágyon. Ezen a partszakaszon ingyenes volt minden, amit Irina ki is használt rendesen. A diplomamunkájára akart koncentrálni. Táskájából elővette a laptopját, és a fejhallgatót bekapcsolta. Most már fürdőruhára tudott vetkőzni, percről-percre melegebb lett a hőmérséklet. Gondosan összehajtogatta a ruháját, és betette a laptop helyére. Rövid gondolkodás után a sálját is letekerte a nyakáról, ám előtte óvatosan körülnézett, hogy nincs-e valaki a közelében. Jól esett a nyakát csupaszon hagyni, és a hosszú heget a napsugarak kellemes melegével kényeztetni. Gyorsan bekente a sebet egy kenőccsel, ami megvédte a friss bőrt a naptól. Kinyitotta a tegnap abbahagyott dokumentumot, és azonnal folytatni akarta, nehogy az emlékezés újra és újra elterelje a figyelmét a feladatáról. A fejhallgatóból legkedvesebb zenéinek válogatása szólt, ami tökéletesen el tudta lazítani. Az idilli összhangot egy újabb madárvijjogás szakította félbe. Őrjítőek tudnak lenni ezek a sirályok.
Akarata ellenére, a gondolatai ismét Varsóba repítették. Maga sem tudta, és soha nem is derült ki számára, hogy Mateusz hogyan tudta megtalálni őt a bárban átmulatott éjszaka után két nappal az egyetem bejáratánál, hiszen még egymás nevét sem tudták. Utólag már nem akart faggatózni, később pedig kínosnak érezte volna, így csak találgatni tudott. Mateusz tökéletesen eljátszotta a véletlen szituáció ártatlan szereplőjét, és visszautasítást nem tűrően el is indultak az egyetemtől az első közös randevújukra. Irina soha azelőtt nem érzett olyan, minden racionális gondolkodást elsöprő érzést, fizikai vonzalmat, mint amit a fiú váltott ki belőle. Minél többször találkoztak, annál többet akart vele lenni. Olyan érzés volt, mint amilyen a drog lehet. Teljesen függővé vált. Pár héttel később már a fiú luxuslakásába költözött, ezzel lecserélte addig imádott, független kollégiumi életét egy gazdag srác barátnőjének szerepére. Mateusz egy nagy örökléssel indokolta meg, hogy ifjú kora ellenére miből telik neki ilyen luxus életre. Irina minden lépése szöges ellentétben állt korábbi elveivel. Nem tudott józanul gondolkozni; annyira nem, hogy még az is megerőltető volt számára, hogy bejárjon az egyetemre.
Képtelen volt többé a saját életét irányítani, pedig tíz évvel korábban megígérte édesanyja halálos ágyánál, hogy mindig arra fog törekedni, hogy önálló nő legyen, aki senkinek sem szolgáltatja ki magát. Tanulni fog, el tudja majd tartani magát, és nem szorul rá mások jóindulatára.
A temetés után semmi mást nem tartott meg édesanyja ruhái közül, csak azt a színes, hosszú selyemsálat, amit anyja annyira imádott.
A sirályok ismét összeverekedtek egy homokban talált kenyérdarabon, de Irina észre se vette. A csodálatos zenét hallgatta, és közben emberfeletti küzdelmet folytatott önmagával, hogy visszaterelje a gondolatait a már majdnem kész diplomamunkájára, egészen pontosan az orvosi fizika MSc zárásához készülő: Proton Komputertomográf Alkalmazása In Vivo Dozimetriai Mérésekre Proton Besugárzás Alatt című témára. Három napozóággyal távolabb valaki fejjel lefelé nyitotta ki véletlenül a strandtáskáját, amiből minden a műanyag ágyra hullott. A napfény megcsillant egy éles fémtárgyon. Bármi volt is az, őt egy késre emlékeztette, amitől a szívverése azonnal az egekbe szökött.
Képtelen volt a proton besugárzásra koncentrálni, így ismét kizökkent az írásból. Önkéntelenül belenyúlt a strandszatyorba, és öklébe szorította a színes selyemsálat. Olyan érzés volt ez számára, mint a kisgyerekeknek, ha egy rongyi jelenti a biztonságot.
Mateusz – a maga módján – nagyon szerette Irinát. A lány jó időben, jókor bukkant fel az életében, és a testi-lelki vonzalom számára csak hab volt a tortán. Neki egy makulátlan, gyanútlan drogfutárra volt szüksége, akit anélkül tudott beépíteni, hogy a lány bármikor is gyanút fogott volna. Ügyesen orvos-fizikai kísérletek anyagainak nevezte a csomagokat, melyeket egyre sűrűbben bízott Irinára, hogy a könyvtár egy bizonyos pontján az asztal alá süllyesszen. A fiúnak nem volt nehéz dolga a tervek kidolgozásában, ismerte már őt annyira, hogy tudta, a lány vakon megbízik benne. Sikeresen elhitette Irinával, hogy azért fontos a titoktartás, mert ezek a fizikai kísérletek már olyan fázisban vannak, amikor könnyen el lehetne lopni ezt az egyébként életmentő, egészségügyi fejlesztést. A szerelem eltompította a lány normális gondolkodását és érzékeit bármilyen gyanús jel iránt, ami utólag számára is félelmetes felismerést jelentett.
Egy alkalommal Irina hátizsákjában két darab Sklep Polski élelmiszerüzletben kapott nylon szatyor is volt. Az egyikbe az ott vásárolt uzsonnáját tette, a másikban pedig a kísérleti anyag, azaz a drog volt. A lány aznap egyáltalán nem volt éhes. Mivel egész nap émelygett, nem ette meg a bekészített uzsonnát. Fáradt volt, tompa, így nem vette észre, hogy összecserélte a zacskókat. A drogfutár az értékes cucc helyett, két isteni bolti szalámis szendvicset, és egy vákuum csomagolt savanyúságot markolt fel. Ha a piaci árakat vesszük alapul, nos, nem csoda, hogy Mateusz pillanatok alatt komoly bajba került.
Másnap este Irina, miután gondosan meggyőződött arról, amit már korábban is sejtett, boldogan készült egy gyertyafényes vacsorával a barátja fogadására. Meg akarta adni a módját a bejelentésének. Két tesztet is csinált, az egyiket kék színű csomagolópapírba tette, kék szalaggal átkötve, a másikat rózsaszínűbe. Viccnek szánta, és úgy tervezte, hogy majd csak később világosítja fel szerelmét, hogy ez nem ikreket jelent. Egyre türelmetlenebbül várt. Az étel kezdett kihűlni. A gyertyák lassan tövig égtek, de Mateusz sehol sem volt. Hiába hívta, nem tudta elérni.
Egyszer csak hatalmas, szinte robbanásszerű hangot hallott. Két maszkos, fegyveres férfi betörte a bejárati ajtót. Mateuszt a kabátjánál húzva bevonszolták a lakásba.
–             Hol van a cucc? – szegezték szinte egyszerre a kérdést a halálra rémült Irinának.
–             Miféle cucc?
–             Tudod te azt nagyon is jól kis ribanc. Mit gondolsz, miből telt a barátodnak ilyen életre? És mit gondolsz, miért kellett neki egy ilyen szürke kis senki?
Irina tekintete összetalálkozott Mateuszéval. A fiú könnyes szemmel nézett vissza rá. Mennyi minden volt abban a tekintetben? A szerelem és a halálfélelem zavaros egyvelege.
–             Irina, hol van a csomag? – kérdezte elcsukló hangon. – Kérlek, mondd meg, mert ezek nem kispályások!
Irina lassacskán kezdte felfogni, hogy mi is zajlik körülötte.
–             Bent felejtettem a zsákomat az öltözőmben, ott keressétek – mondta rémülten.
–             Ennél okosabb válasszal is előrukkolhattál volna – mondta az egyik csuklyás. Egy hatalmasat ökölcsapással a lány gyomorszájába ütött, majd a padlóról felemelve őt, mint egy könnyű marionett figurát, a kése pengéjét végighúzta a lány nyakán. Épp csak annyira, hogy ne haljon bele, de meglegyen a lélektani hatása.
–             Mateusz, te tudtad ezt? – próbálta kipréselni a szavakat Irina. A fiú szeméből folytak a könnyek. Mielőtt elájult volna, egy bólintás volt a válasz.
Irina ismét a nyaka köré kötötte a selyemsálat, mintha ezzel a mozdulattal az agyában keringő gondolatokat is képes lenne elfedni, nem csak a vágás nyomát. Még közel húsz oldal volt hátra a feladatából. Megacélozta magát, majd hozzáfogott diplomamunkája befejezéshez.
Amikor kissé megnyugodott, leoldotta a sálat a nyakáról, és automatikusan gombóccá gyűrte a kezében. Így viszont nem volt könnyű a laptopot a térdén egyensúlyozni, és közben egy kézzel pötyögni a billentyűkön.
Végül engedett ökle szorításából, a sálat a fejére terítette, lazán megkötötte az álla alatt. Így is maradt bőven annyi a kendő hosszából, hogy a szél finoman lengesse, és bele-belekapjon.