ENGEM ARRA NEVELTEK

Május 2, 2021

Engem arra neveltek, hogy jó kislány legyek, ne nagyon panaszkodjak, inkább hallgassak.

Engem arra neveltek, hogy létezik szerelem, de szexualitásról sohasem hallottam.

Engem úgy neveltek, hogy amikor már mindent tudtam az osztálytársaimtól, hogy miként fogan meg egy gyerek, akkor a kezembe nyomtak egy felvilágosító könyvet.

Nagymamám úgy nevelt engem, hogy serdülőkoromban számos hasznos tanáccsal látott el: Tudod, egy jóllakott kecske nem megy a szomszéd kertjébe falatozni, ugye érted? Én mindig a másnapi ebéden gondolkodtam, ha a Nagyapád velem akart lenni az ágyban. Így gyorsabban eltelt az idő. – akkor még nem értettem, de illett, hogy úgy tegyek.

Nagynéném úgy nevelt engem, hogy sohasem panaszkodott durva, és erőszakos férjére. Tette a dolgát, amit elvártak tőle: háztartásbeli lett azért, hogy mindig bőségesen tudjon főzni, a férjének a kedvében járni, még akkor is, ha ő közben elsorvadt mellette.

Anyám úgy nevelt engem, hogy mindig kerülte a szex témáját. Kínosan ügyelt arra, hogy előttem soha meg ne csókolja Apámat, bár azt hiszem, hogy a hátam mögött sem sűrűn volt rá példa.

Anyám úgy nevelt engem, hogy amikor az első komoly párkapcsolatom már több, mint egy éve tartott, akkor azt mondta, hogy ha esetleg antibébi tablettára lenne később szükségem, akkor nyugodtan mondjam el neki, és segíteni fog.

Anyám úgy nevelt engem, hogy amikor másnap bevallottam neki, hogy bizony már nem vagyok szűz, oltári balhét csapott és Apám előtt úgy beszélt velem, mintha egy prostituált lennék.

Anyám úgy nevelt engem, hogy amikor a legnagyobb szükségem lett volna a segítségére, akkor döfött hátba, majd hagyott cserben.

Apám úgy nevelt engem, hogy mindig kérdőre vont, elszámoltatott és sokszor megalázott.

Apám úgy nevelt engem, hogy amikor fél órát késtem otthonról, akkor az ajtóban azzal várt: Na mi az, kurva lettél lányom?

A családom úgy nevelt engem, hogy amikor a zsúfolt villamoson rendszeresen fogdostak, és taperoltak, akkor iszonyúan szégyelltem magam, ám eszembe se jutott segítséget kérni.

A családom úgy nevelt engem, hogy minden, ami más és eltérő a megszokottól, az tabu téma.

A családom úgy nevelt engem, hogy ha engem ért igazságtalanság, akkor is én szégyelltem magam.

A családom úgy nevelt engem, hogy amikor egy napon megtudtam, hogy milyen is egy szatír: a Szabadság téren áthaladva, a velem szembe jövő férfi hirtelen széttárta a kabátját, és felém mutatta teljes erekcióban lévő férfiasságát, akkor sem szóltam senkinek.

A családom úgy nevelt engem, hogy hetekig gyötrődtem a szatír látványától, ami sokáig kísértett, mégsem beszéltem róla ezután sem senkinek.

A családom úgy nevelt engem, hogy amikor életemben egyetlen egyszer autóstoppoltam, és kis híján megerőszakoltak, akkor utána, soha senkinek nem mertem beszélni róla.

A családom úgy nevelt engem, hogy amikor érettségi előtt kiderült, hogy Apámnak évek óta titkos szeretője van, akkor annyira a saját problémáikkal voltak elfoglalva, hogy engem teljesen magamra hagytak.

Anyám úgy nevelt engem, hogy a válás során engem hibáztatott, és mindig megkérdezte, hogy kinek van igaza.

Anyám úgy nevelt engem, hogy amikor kénytelen voltam később megismerni Apám új feleségét, akkor egyszerűen kitagadott.

A családom úgy nevelt engem, hogy mindezek után erről sem beszéltem senkinek. Ez volt a természetes viselkedés.

A családom úgy nevelt engem, hogy soha, senki sem készített fel sem egy esetleges veszélyhelyzet kezelésére, sem pedig arra, hogy a saját szégyenérzetemen felül tudjak kerekedni, és merjek bátran beszélni.

A családom úgy nevelt engem, hogy szégyen, megalázó érzés, és némaság volt az egyetlen válaszunk, ha bármilyen szexuális atrocitás ért. Szerencsém volt, hogy a sörösüvegekkel álldogáló melósok, hím vágyaik kielégítésére célozgató, verbális zaklatásán kívül több kínos helyzetben nem volt részem. 

A családom úgy nevelt engem, hogy nem voltak megelégedve a választottammal.

A családom úgy nevelt engem, hogy diplomában és doktoriban mérték az embereket. Én nem egy ügyvédbe vagy orvosba szerettem bele.

A családom úgy nevelt engem, hogy nem tiltották meg a házasságomat, de sohasem értettek egyet a döntésemmel, amit sűrűn a fejemhez is vágtak.

Én úgy neveltem saját magamat, hogy az első alkalommal elköltöztem otthonról.

Én úgy neveltem saját magamat, hogy nem engedtem beleszólást a választásomba.

Én úgy neveltem saját magamat, hogy a diplomaosztóm után azonnal elmenekültünk a férjemmel egy igazi demokráciába, a tengerentúlra.

Az új társadalom arra tanított és nevelt, hogy bátor legyek, és éljek a jogaimmal.

Az új társadalom arra tanított, hogy kiálljak az igazamért, még akkor is, ha ezek nem voltak eget rengetően fontos dolgok. Mindenben az elvet tartsam szem előtt, nem a pénzt, és ne azt, hogy mindenáron győzedelmeskedni akarjak.

Az új társadalom megtanított az igazi értékekre: család, becsület, munka.

Az új társadalom megtanított bármiféle önteltség helyett az alázatra, úgy, hogy közben emelt fővel éljek, és ne érezzem kevesebbnek magamat másoknál.

Az új társadalom megtanított arra, hogy én is ember vagyok.

Az új társadalom megtanított arra, hogy büszke legyek arra, amit elértem, és mindig legyenek céljaim.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy mindig álljanak ki az igazukért.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy ők nem kisebbrendűek azért, mert gyerekek.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy a felnőtt-gyerek kapcsolatban a felnőtt is hibázhat, és ezért neki is tudnia kell bocsánatot kérni.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy nem baj, ha koszos lesz a ruhájuk, azt ki lehet mosni. Játsszanak nyugodtan, érezzék, és tapasztalják meg a saját határaikat.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy bár egy fantasztikus társadalomban élnek, mégis ismerjék meg a gyökereiket.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy minden időnket, és pénzünket arra költöttük, hogy egy szabadabb világból hazajőve, a nyári szünetekben a legtöbbet megtapasztalhassák a mi hazánkból.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy a rendszerváltás után hazaköltöztünk. Fontos volt az európai kultúra, az oktatás, a gyökerek, a rokonok.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy hittünk abban, hogy jó döntést hoztunk.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy jó emberek legyenek.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy képesek legyenek a két kultúrából a legjobbat összegyúrni és hasznosítani.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy Magyarországon még fontosabb, hogy kiálljanak magukért.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy igyekezzenek méltó társat választani.

A férjemmel közösen úgy neveltük a gyerekeinket, hogy nem a diploma számít a párválasztásnál, hanem az őszinte szeretet, a hasonló gondolkodás, az elfogadás, és némi kompromisszumkészség.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy ő is legyen bátor és őszinte.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy megpróbálja felkészíteni arra, hogy egyszer majd őszintén elmondhassa neki, hogy amikor ő még csak két és fél éves volt, akkor minden szülői felügyeletről lemondott az Anyukája.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy évek múlva majd el tudjanak beszélgetni arról, hogy Anyukája nem rossz ember, csak a lelke beteg.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy ő is tudja, hogy a szülei mennyire szerették egymást, és mennyire akarták, hogy ő megszülessen.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy egyszer elmondhassa, hogy az ő Anyukáját talán bántalmazás érhette fiatal korában, amit teljesen bezárt magába, nagyon mélyen eltemetett, és nem hajlandó vele szembenézni.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy Anyukája valószínűleg a ki nem mondott traumáért lett lelkileg beteg, és teszi nagyon boldogtalanná sok ember életét, legfőképp a sajátját.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy muszáj kimondani azt, ami ért bennünket, mert ellenkező esetben nemcsak ő, hanem a szerettei is sérülnek.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy egyszer majd beszélhessen őszintén az Anyukájával.

A fiam úgy neveli a 9 éves kislány unokánkat, hogy talán majd évek múlva sem lesz túl késő meggyőzni gyermeke Anyukáját, hogy bátran beszéljen arról, ami régen történt vele, és merjen segítséget kérni.

A férjemmel közösen úgy neveljük a 9 éves kislány unokánkat, hogy Anyukáját soha nem hibáztatjuk, és szeretettel mesélünk róla, hiszen tudjuk, hogy ő áldozat és nem rossz ember.   

Az unokám arról álmodozik, hogy feltaláló lesz, és csinál majd egy időgépet, hogy vissza tudjon menni a múltba, és mindent rendbe tegyen.

Az unokám arról álmodozik, hogy az ő Anyukája boldog lehessen.

Én egy olyan világban hiszek, ahol az őszinteség annyira természetes, hogy nem kell hozzá különösebb bátorság.

Én egy olyan világban hiszek, ahol az elromlott dolgokat nem eltemetni kell, hanem megjavítani.

Én egy olyan világban hiszek, amiben fel lehet vállalni a testi-lelki sebeket, a megszégyenítéseket; magunkért, a szeretteinkért, és a társadalom fejlődéséért. 

Én egy olyan világban hiszek, ahol nem kell félni, ha őszintén elmondasz valamit, hanem még büszke is lehetsz rá.